AZ EMBERI JOGOK HÁTTERÉNEK ÁTTEKINTÉSE

Eredetileg az egyéneknek csak azért voltak jogaik, mert egy bizonyos csoporthoz, például egy családhoz tartoztak. Aztán i. e. 539-ben Nagy Kürosz, miután meghódította Babilon városát, valami teljesen váratlan dolgot tett: minden rabszolga számára lehetővé tette, hogy szabadon hazatérjen. Ezenkívül kihirdette, hogy az emberek megválaszthatják saját vallásukat. A Kürosz-henger – az ő szavait tartalmazó agyagtábla – az első emberi jogi nyilatkozat a történelemben.

Az emberi jogok gondolata gyorsan eljutott Indiába, Görögországba és végül Rómába. Azóta a legjelentősebb előrelépések többek között a következők voltak:

1215: A Magna Charta – új jogokat adott az embereknek Angliában, és a királyt a törvény hatálya alá helyezte.

1628: A Petition of Right (Jog Kérvénye) – megállapította a nép jogait Angliában.

1776: Az Egyesült Államok Függetlenségi Nyilatkozata – kinyilvánította a jogot az élethez és a szabadsághoz, valamint a jogot a boldogságra való törekvésre.

1789: Az Emberi és Polgári Jogok Nyilatkozata – ez a franciaországi dokumentum kimondta, hogy a törvény előtt minden polgár egyenlő.

1948: Az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata – az első dokumentum, amely felsorolja azt a harminc jogot, amely mindenkit megillet.

Az emberi jogok történetéről mélyebb betekintés található az Együtt az Emberi Jogokért weboldalon. >>